Hátsó-Ausztriai képeslap

A szelektív szemétgyűjtés Ausztriában alap. Az ehhez tartozó alapműveltséget azonban meg kell szerezni!

Otthon, Magyarországon, az újságpapírt az évi kétszeri iskolai papírgyűjtésre tartogattam, azon kívül csak a lemerült elemekkel és a műanyag-flakonokkal bíbelődtem. Az utóbbiakról leszedtük a kupakot - az oviban ezt gyűjtötték jótékony célra -, a gyerekek összetaposták, és bekerültek az eme nemes célra rendszeresített, nem kidobandó zsákba. Amikor pedig mázsás súlya lett a puttonynak, elcipeltem a nem túl közeli szelektívbe. 

Itthon, Hátsó-Ausztriában, természetes/kötelező a válogatás. Igaz, ehhez meg is teremtették a körülményeket. Először is minden háztól rendszeresen elszállítják a különválogatott szemetet, papírt, műanyagot, fémet, üveget és az egyebet - havonta illetve hetente kétszer. A komposztálásra alkalmas maradékot pedig ki-ki magának viheti el a feldolgozóba, hogy a növénykéknek fincsi táplálékot rohasszanak belőle.

Az első napokban a házinénink elmondta, hogy mit és hogyan válogassak. Értek meglepetések, pedig tapasztalt szelektálónak hittem magamat. A tejesdoboz például műanyagnak számít, ahogy a joghurtospohár fedőfóliája is (bár ezt néhány faluval arrébb már fémnek veszik). És a küblikbe csak tiszta szemét kerülhet, így elöblítek minden arra érdemest, mielőtt kihajítanám. Néha az edényszárítón több a joghurtos-, a konzervdoboz és a befőttesüveg, mint a tányér, de ebben a mosgatógép is "hibás"...

Ahány ház, annyi szokás! Előző állomáshelyünkön, Alsó-Ausztriában csak a háztartási szemét és a komposztállható hulladék fogalma létezett, persze ezen felül bárki gyűjtögethette és elszállíthatta a szelektívgyűjtőkbe maga maradékát.

Szerintem a szelektív szemétgyűjtés jó dolog! A kukáknál kihelyezett tájékoztató szerint, a háztartási hulladékok 95%-a újrahasznosítható. Csupán egy kis odafigyelés kell, és válogatás illetve öblítés után sok-sok terhet levehetünk a Földünk válláról!

Liebe Grüsse aus Bludenz,

Verusch

Szám szerint 81. A 3-6 éves apróságok 12 különböző országból származnak, és 15 anyanyelven beszélnek. Bemutatom a Susi Weigel óvodát!

Mivel elsőszülöttem nevelési intézményéről már áradoztam, ideje méltatni egy kicsit a másodszülött óvodáját is. Hogy miért pont most, amikor már 6 hete koptatja a kisszékeket, annak csupán az az oka, hogy tegnap került sor az ovi hivatalos megnyitójára.

*Egy sajtótájékoztatóval egybekötött hivatalos megnyitó kés volt az exújságíró szívébe. És természetesen én jobban meg tudtam volna szervezni!

Az óvoda névadója Susi Weigel híres mesekönyv-illusztrátor volt, aki élete utolsó éveit Bludenzben élte. A grafikus ráadásul nemcsak a nevét, hanem a szellemiségét is az ovinak adta, hiszen a csoportszobákban Mira Lobe: Ich bin ich című könyvét - Susi Weigel képeivel - naponta forgatják a kicsik.

Szóval, az óvoda a sokszínűség szimbóluma is lehetne, a kisfiam csoportjában vannak osztrákok, magyar (ő), törökök, bosnyákok, szerb és ki tudja még milyen náció. Egészen kicsik (3 évesek) és nagy, majdnem iskolások is. Fiúk és lányok. És szerintem pontosan ettől klassz ez az ovi.

Polgármesterünk, Mandi Katzenmayer az egybegyűlteknek elmondta, hogy Bludenz nem kisebb eredménnyel dicsekedhet, minthogy minden helybéli 3 évesnek van óvodai férőhelye. Hoppá!

Végül. A Susi Weigel Kindergartent 2012 májusától 2013 augusztusáig építették, finoman fogalmazva vadiúj. Az építkezés 3 millióba került Bludenznak, és az épülethez kizárólag a helyi erdőkből származó faanyagot használtak fel. Minden csoportnak saját terme, énekszobája és mosdója van, illetve a közös tornaterem, az ebédlő, és a "tanári", a játszóteret pedig nyitvatartási időn túl bármely gyermek használhatja.

Mielőtt sírva fakadtok, hogy ej, de jó dolga van a fiamnak, bizonyos dolgok miatt verhetem a fejemet a (bludenzi erdőkből származó fából eszkábált) falba. Az óvoda nyitva tartása 7-13 óráig tart, hétfőn, kedden és csütörtökön 14-16 óráig van napközi, félévente úgy 40 euróért. 13-tól 14 óráig ebédeltesd meg és vidd vissza, ha délutános a gyermek.  Az oviban - az egész városban sem jellemző a hosszabb műszak - mindössze 1 egésznapos csoport van, ők is csak hétfő-kedd-csütörtökön tölthetik ott a napot, és csak ők kapnak ott ebédet. Amúgy, az óvoda nincs ingyen, 40 euró körülbelül havonta a "tandíj", kivéve az iskola előtt állóknak.

Liebe Grüsse aus Bludenz,

Verusch

Nem, nem vagyok szeizmológus. Középiskolai tanulmányaim alatt/után csak annyit foglalkoztam a felszín alatti mozgásokkal, amennyit muszáj volt. De mostanában mifelénk gyakran mozog a föld...

• Kedden hajnalban Bécstől délre, a Bécsi-medencében észleltek 4,7-es erősségű rengést.
• Szerdán délután a svájci St. Gallenben volt a Richter-skála szerinti 2-es erősségű földrengés.
• Július 20-án már volt St. Gallenben egy 3,7-es rengés.
• A Bécs-St. Gallen etap a Google Maps szerint ördögi 666 kilométernyire van egymástól. Bludenztől az előbbi cirka 600, az utóbbi 73 kilométer.
• Kein Komment, mert nem vagyok szeizmológus.

Mória Svájcban

Sajtóhírek szerint a földrengés összefügg egy geotermikus projekttel. A svájciak ugyanis, mint Tolkien törpjei túl mélyre ástak.

"Mória... Félsz lemenni azokba a bányákba... A törpök túl mohón és túl mélyre ástak... Te is tudod, kit ébresztettek fel Khazad-dúm sötétjében... Árnyék és láng..."

Szóval, a törpök svájciak valami olyannal kísérleteztek, amelynek az utóhatásairól - utórengéseiről - fogalmuk sem volt. Vizet és gázt akartak a felszínre hozni, a fúrásokkal 4400 méter mélyen jártak, amikor a legutóbbi földrengést érzékelték. Bár hivatalos közleményt még nem adtak ki, de a projektet novemberig nem folytatják tovább, a kisebb-nagyobb, 4000 méter mélyen kialakuló "megmozdulások" miatt.

Állandóan mozog a föld - ez dereng az iskolai földrajz órákról. És ezt itt a hegyek között gyakran lehet is érezni. Persze semmi extra, nem omlik a vakolat, nem szakadnak le a csillárok, nem dől össze a világ, csupán enyhe vibráció kúszik fel a padlón keresztül az ember lábába, mint amikor a Fő utcában turistabusz-konvoj halad el, csak éppen Bludenzben mifelénk nem járnak robosztus járművek, mindössze szeizmológiai forgalom tapasztalható.

Liebe Grüsse aus Bludenz,

Verusch

-Sprichst do dütsch?

A napokban egy reggel így indította az ismeretségünket a házmesterünk. Nem mondanám, hogy szemem sem rebbent, a vorarlbergi tájnyelvvel ugyanis egyelőre nem tudok mit kezdeni. A reggel, angyali mosolyomat és irodalmi németet előkapva reagáltam.

-Tütsch? Leider nicht. Aber deutsch ja.

Házmester bácsinak felragyogott a szeme, és mondanom sem kell, hogy azóta én vagyok a kedvenc lakója.

Ezek a jó vorarlbergiek csak a legritkább esetben használják a Hochdeutschot, sok-sok Wie bitte? hagyta már el emiatt a számat. Óvodában, iskolában, hivatalban, munkahelyen nem egyszer felhősödött már el a tekintetem, mert egy szavukat sem értettem. Különösen az első kávé előtt esik nehezemre kiválogatni az értelmet a rengeteg s betű és elharapott szó közül, a magyarországi iskolákban belém vert szórendet és más nyelvtani sajátosságokat pedig a harmadik Kaffee után sem ismerném fel, ha lenne, mert ilyesmit nem gyakran használnak.

Házmesterünk felvilágosított, hogy a vorarlbergerisch Sprache bizony tartalmaz némi schwitzertütschöt, alsó-német tájnyelvet és a lichtensteiniek szavajárását, jó fül és villámgyors gondolkodás kell a megértéséhez. És persze azt sem árt tudni, hogy beszélgetőtársunk hova valósi, hiszen tartományon belül is számtalan változat létezik.

Például Seeger an der Lutz orvos és tájnyelvi költő versea XIX. századból, Der Wasser-Schada:

A Wässerle, so kli und klar,

ma ment, as künn nit si -

und doch, es grift vertüflet a,

's ischt Kriesewasser gsi!

És a megfejtés:

Ein Wässerchen, so klein und klar,

man meint, es könnte nicht sein -

und doch, es greift verteufelt an,

es war Kirschwasser!

Liebe Grüsse aus "Bludats",

Verusch

A spirituális irányzatok szerint nem árt néha hálát adni azért, amit kapunk. Ausztriában - especiel Vorarlbergben - teljesen más a Hálaadás, mint az amerikai pulykasütögetős ünnep, mi mindennek örülünk, ami a földjeinken megterem.

Hivatalosan az ünnep Szent Mihály és a többi angyal napján, szeptember 29-én lett volna aktuális. A Michaelistag alkalmával hajtják be az állatokat az alpesi legelőkről, és számolják össze a hagyomány szerint a javaikat a gazdák, de ez a nap az idén inkább a szavazatok számolásával telik majd.

A Bludenz-Óvárosi Erntedankfest inkább olyan, mint egy hatalmas őstermelői vásár, friss zöldségekkel, mézekkel, lekvárokkal, kocsikeréknyi sajtokkal, a hegyekben élő kézművesek portékáival, fafaragványokkal, szappanokkal, nemezholmikkal, és őszi terményekből készült dekorcuccokkal, és persze klassz népviseletekkel, kalapokkal, bőrgatyákkal, dirndlikkel, vastag zoknikkal, ormótlan cipőkkel. 

Bevásároltunk egy halom zöldséget, a régen vágyott rókagombámból is vettünk, imádom a napsárga, bodros-fodros finomságot. Megkóstoltuk a hatalmas sajtcsodákat, a tipikus vorarlbergi, sőt montafoni frissért, a Sura Kees-ért vagy a jóval keményebb hegyi sajtokért azonnal heves szerelemre lobbantam.

De a gyerekeket egyáltalán nem izgatta annyira a felnőttek gasztronómiai élvezkedése - max az ebéd időpontját illetően érdeklődtek -, annál inkább tetszett nekik a zenei színpad, ahol egy trió helyi népzenét játszott, másodszülöttem pedig óriási harmonikarajongó lett néhány napja, azóta az ORF képes időjárás-jelentését mindig meg kell nézzük. De még ennél is jobban vonzza az aprónépet a kecskesimogató. A fiamban a jószágok azonnal fel is ismerték a nyári kecskepásztor-gyakornokot, és jelentkeztek nála egy kis simire.

Ők pedig a hazailag, a mi kecskéink. Technikailag ugyan a telekszomszédunk állatkái, de amíg az én füvemet legelik, mondhatom nagyvonalúan, hogy az enyémek, és kész!

Liebe Grüsse aus Bludenz,

Verusch