Úgy tűnik, beköszöntött a tél Vorarlbergbe.
Erre abból következtettem, hogy a képeslap, amelyben élek egyre havasabb, úgy fűtenek, mint a pokolban, és kesztyű nélkül a ház elé sem megyek ki, mára a városban is havazás várható. Kimondottan nosztalgikus érzés a múlt heti kirándulára emlékezni... Mintha ezer éve lett volna, hogy meghódítottuk a bürsi kanyont.
A Bürser Schlucht bejárata egyszerűen lenyűgöző látványt nyújt, az utolsó jégkorszak óta itt lévő, hatalmas sziklák között vezet az út, majd a még magasabb kőfalak, a szinte érintetlen, alpesi őserdő és a patak csobogói ejtenek ámulatba. A hegyoldalra pillantva szinte beleszédül az ember a hatalmasságukba, hangyányinak és törékenynek érzi magát. Mégis szerencsésnek, hogy a csodás természet része lehet.
Az Ill mellékfolyója, az Alvier völgye ideális úti cél családi túrázáshoz, könnyű terep, biztonságos útvonal, sok pad és megannyi gyönyörködni való. Kisgyerekekkel is teljesíthető, én jobbára zsebre tett kézzel baktattam a karaván végén.
A bürsi vízműtől Bürserberg Bodenig, vagyis a városka központjáig körülbelül két óra az út, csak az utolsó szakasz meredek, de ennyi kifulladás kell is egy túrázó brigádnak.
Visszafelé a járt út helyett a Kuhloch - a Tehénlyukat a gyerekek szerint azért nevezik így, mert az egyik szkla egy tehénfejre hasonlít, de nem lila - felé mentünk, a terep erre sem nehezebb, viszont még lenyűgözőbb látnivalókkal találkozhat.
A túra pedig éppúgy Bürsben ér véget, néhány percnyi sétára az indulási oldaltól.
Alig várom a tavaszt, hogy újra nekivághassunk!
Liebe Grüsse aus Bludenz,
Verusch
Utolsó kommentek